4. VinAgora Borgála a Boscoloban
Magyarország egyetlen akkreditált nemzetközi borversenyét követően idén is megrendezésre kerül a VinAgora Borgála július 2-án, szombaton 10-20 óra között, Budapesten, a Boscolo Konferencia Központban.
4. VinAgora Borgála
2011. július 2.
10-20 óráig
Boscolo Konferencia Központ (New York Kávéház mögött)
Budapest, Erzsébet krt. 9-11. Bejárat: Osvát utca felől
Júliusi Budapest, nyüzsgő emberek, felejthetetlen élmények, hűvös borok, nagyszerű borászok, felfokozott hangulat, csendes elmélyedés, elegancia, fehér ingek, fekete kötények, ízek, illatok, zamatok és VinAgora Borgála a Boscoloban.
Egy program, ahol a borkedvelők személyesen találkozhatnak a borászokkal, terített asztal mellett, elegáns környezetben, kedvük szerint kóstolhatják végig a VinAgora Borverseny összes nevezett borát, összehasonlíthatják a borok eredményeit a kihelyezett részletes bírálati lapok alapján, neves borászok által vezetett workshopokon vehetnek részt és mosolyogva tölthetnek el egy kellemes nyári napot.
Idén először személyesen találkozhat az alábbi borászatok képviselőjével: Dula Pincészet, Gajdos Pincészet, Haraszthy Pincészet, Béres Szőlőbirtok, Matias Borászat, Lesence Borászat, Dániel Pince, Varsányi Pincészet, Bock Borászat, Dúzsi Tamás, Thummerer Vilmos, Törley Pezsgőpincészet
Megéri eljönni!
VinAgora Borgála 2011 előadások a helyszínen
Mesterbor kurzusok bormesterekkel
Az előadásokon csak előzetes regisztráció alapján lehet részt venni!
12 óra A jövőnek lezárva – az oxigén kiemelt szerepe különböző palackzárási módok alkalmazása során Hogyan kerül az oxigén a borba? Mennyi a hasznos ebből? Mi történik, ha az oxigént teljesen kizárjuk? Mennyi ideig bírja így ki a bor, anélkül, hogy károsodna az oxigén hiányától? Kóstolóval egybekötött workshop.
Előadó: Pascal Chatonnet a bor érési folyamatait vizsgáló kutatók egyik nemzetközi szaktekintélye.
15 óra Aranyérmes házasított fehér mesterborok és néhány gondolat az Egri Csillagról
Előadó: Figula Mihály és Dr. Gál Lajos
17 óra Édes mesterborok – A harmónia keresése
Előadó: Szepsy István
Belépőjegy ára: 4000.- Elővétel:
Előadásra a jegy ára: 3000.-/előadás Regisztráció: www.vinagora.hu
Stölzle kristály poharat 1000.- Ft-ért lehet bérelni a helyszínen.
További információk: Oláh Rita 20/4744 161 Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Képek letölthetők: http://www.flickr.com/photos/52975487@N02/sets/72157626742038129/
| < Előző | Következő > |
|---|
Friss hírek
- Ostoros Tehéntánc
- Magyar Bor Akadémia - "Év Bortermelője 2011" díjátadó gálaebéd
- A magyar boroké a főszerep az év végén
- "Rozé Himnusz"
- Ízek és Borok
- Borvacsora
- Több mint ötmillió forint a gyermekek öröméért
- GOMBÁS - Megszületett első pinot noir dűlőválogatásunk!
- Kántor Endre: A bor filozófiája 5.
- Bemutatjuk tagjainkat: Brill Pálinkaház
Legtöbbet olvasott
- Pályázati felhívás - „Újfehértói Fürtösmeggy és Zsindelyes Fesztivál 2010. szeptember”
- Mór Borkirálynője lett Magyarország Borkirálynője 2010-ben
- Berecz Stéphanie az év bortermelője Tokaj-hegyalján 2010-ben
- Etyeki pincefesztivál 2010
- Bioborok a csúcson
- Magyarország Borkirálynője 2010.
- Változtak a szőlőkivágási támogatás szabályai
- Legdrágább borospincék
- Budai Gourmet Bor és Jazz Napok - Nyerjen jegyet a rendezvényre!
- Jubileumi X. Pannon Bormustra

