Hungarian English French German Italian Russian
° ° ° ° °
H K Sze Cs P
FaceBook twitter iwiw
Ma 2012. február 06., hétfő, Dorottya és Dóra napja van. Holnap Tódor és Rómeó napja lesz.

Bolyki János idén az év bortermelője lett

bolyki

A „2009. Év Egri Bortermelőjének” járó elismerést egy fiatal, ám az utóbbi időben már méltán jegyzett szakember, ifj. Bolyki János vehette át.
A történet 2003-ban kezdődött: addig csak szőlőtermesztéssel foglalkoztam, ám már az első évjáratból készített Egri Bikavérem ezüstérmes lett Bordeaux-ban. Persze, nem a szakmai tudásom miatt, hanem nagy szerencsém volt, az új hordó és a kiváló évjárat is segített a sikerben – elevenítette fel a kezdeti „szárnypróbálgatásait” Bolyki János.

Mint mondja, az eltelt évek során sok helyen megfordult, volt Burgundiában, legutóbb pedig Ausztráliában, de bejárta a hazai borvidékeket és természetesen az egri kollégáktól is igyekezett ellesni a szakmai fogásokat, fortélyokat. – Abban, hogy sikerült elnyernem ezt a megtisztelő elismerést, talán az is közrejátszott, hogy a szőlőben járó emberek lássák, miként művelem a birtokot, illetve hogy a borfogyasztók is szívesen vegyék az egyébként jó ár-értékarányú boraimat.


Az egri fiatalember – bár első generációs borász – hamar tudatta a szakmával és persze a fogyasztókkal is, hogy helye van a nap alatt: Bordeaux-ban rendre sikerrel szerepelnek a borai, tavaly például a 2008-as Királyleánykája ezüst-, a 2007-es Metatémája pedig bronzérmet nyert. Ez utóbbi, illetve a 2006-os Egri Bikavére a Pannon Bormustrán „csúcsbor” lett, sőt a Metatéma szinte minden elsimerést besöpört, amit lehetett. Így talán nincs is mit csodálkozni azon, hogy ebben az évben Bolyki János lett az „év fiatal borásza” országos cím birtokosa is.

Forrás:
http://heol.hu/heves/kultura/bolyki-janos-iden-az-ev-bortermeloje-lett-317613

Hozzászólások (0)
Hozzászólás
Adatok:
Hozzászólások:
:angry::0:confused::cheer:B):evil::silly::dry::lol::kiss::D:pinch:
:(:shock::X:side::):P:unsure::woohoo::huh::whistle:;):S
:!::?::idea::arrow:
Biztonság
Kérjük adja meg a fenti kódot.
totalwine.hu