21. Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál
Szeptember 4-én és 5-én. A zenei programokon túl kézművespiac, hagyományőrző játszótér, gasztronómiai különlegességek és természetesen borkóstolók várják a látogatókat. Fellép többek között a Ghymes együttes, Keresztes Ildikó, a Besh o droM, a Heaven Street Seven és Tabáni István, a Dumaszínház humoristái, a Kerekes Band és még sokan mások.
Szinte egy európai fővárosnak sem akad olyan jelentős történelmi borkultúrával megáldott városrésze, mint Budapestnek a XXII. kerület, melynek műemlékeit, programjait is lépten-nyomon áthatja a nagymúltú borkultúra. A szőlőművelés emlékéről és a feldolgozás folyamatáról számos utcanév emlékezik meg: Akó, Borkő, Donga, Pezsgő, Pincemester, Rizling stb. utca. S bár maga a terület sosem tartozott egyetlen borvidékhez sem, pincéiben mégis megtalálható hazánk valamennyi tájegységéről származó nemes nedűje, így a budafoki pincékbe látogatva teljes keresztmetszetet kaphatunk neves borvidékeink kínálatából.
Európában egyedülálló az a 40 kilométernyi feltárt, összefüggő pincerendszer, amely a városrész alatt húzódik. A hegyek gyomrában lévő közel 100 millió liter tárolókapacitás, a palackozóüzemek, a pezsgőérlelő pincék, hangulatos pincelátogatások és borkóstolók, a művészien faragott ódon hordók és borászati eszközök mind-mind részei Budafok-Tétény mai arculatának. Különlegességük, hogy Budafok-Tétény területén nem téglából kirakott pincéket találunk, hanem vájt és fúrt üregeket. A világ legnagyobb, használatban lévő fahordója is itt, a Szent István Korona Pincében (Sörház utca 14., korábbi nevén Leanderes pince) látható 1974 óta.
A több ágból álló egykori Brückner-féle borpincében létesült a legendás Borkatakomba Étterem, amely a finom ízek mellett borászati múzeumában is emléket állít az ősi szakmának. Budafok-Tétény borkultúrájának emblematikus épülete a György Villa, amely 1825-ben klasszicista kúriaként épült, majd 1867-re érte el mai arculatát Dőry György borkereskedő jóvoltából, ma a Hungarovin vendégháza. A vendégvárásból kiveszik részüket a magán- és családi pincészetek, melyek saját termékkínálatukkal és egyéni hangulatukkal változatos színfoltjai a helyi borturizmusnak. Debreczeni Szőlőbirtok és Pincészet, Garamvári Szőlőbirtok, Héleman Borbarlang, Hungarovin Szent István Korona Pince, István Bortrezor és Pince, Katona Borház, Kőnig Pince, Lics Pincészet, Promontorbor Szőlő és Borgazdasági Zrt., Seybold-Garab Pince, Sümegi és Fiai Szőlőbirtok és Pincészet, Törley Pezsgőpincészet Kft., Záborszky Pince – néhány név a legjelentősebbekből.
Magyarországon elsőként indult Budafok-Tétényben borászképzés 1901-ben. A BCE Soós István Borászati és Üzleti Szakközépiskola és Szakiskola tangazdaságában 4 hektáros szőlőterület biztosítja, hogy a borkészítés folyamata az első lépéstől az értékesítésig követhető legyen. Az elmúlt 15 évben végrehajtott műszaki fejlesztéseknek köszönhetően boraikat egyre jobb minőségben tudják készíteni, aminek eredménye az egyedi termőhelyre utaló „Főváros Bora” elnevezésű palackos borcsalád.
S hogy miként járhatjuk be a borászatokat zeneszó kíséretében akár egyetlen nap alatt? 1990 óta minden év szeptember elején a Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál jelenti ezt a méltán rangos rendezvényt, mely a főváros egyik legszínvonalasabb gasztronómiai fesztiváljává nőtte ki magát. Három nap alatt gyermekektől az idősekig garantáltan mindenki találhat élvezetes programot a pincék és színpadok gazdag műsorkínálatában. Ezalatt a boros gazdák és pincemesterek kora délelőttől késő éjszakáig kiváló boraikkal, finom falatokkal, beavató szakmai programokkal várják az ínyenceket.
Rendkívül látványos a Promontórium Borlovagrend-avatás és a Chevaliers Törley Pezsgőrendavatás.
További információk:
http://www.budafokiborfesztival.hu/programok
| < Előző | Következő > |
|---|
Friss hírek
- Magyar Bor Akadémia - "Év Bortermelője 2011" díjátadó gálaebéd
- A magyar boroké a főszerep az év végén
- "Rozé Himnusz"
- Ízek és Borok
- Borvacsora
- Több mint ötmillió forint a gyermekek öröméért
- GOMBÁS - Megszületett első pinot noir dűlőválogatásunk!
- Kántor Endre: A bor filozófiája 5.
- Bemutatjuk tagjainkat: Brill Pálinkaház
- Mindszent Havi Mulatság
Legtöbbet olvasott
- Pályázati felhívás - „Újfehértói Fürtösmeggy és Zsindelyes Fesztivál 2010. szeptember”
- Mór Borkirálynője lett Magyarország Borkirálynője 2010-ben
- Berecz Stéphanie az év bortermelője Tokaj-hegyalján 2010-ben
- Etyeki pincefesztivál 2010
- Bioborok a csúcson
- Magyarország Borkirálynője 2010.
- Változtak a szőlőkivágási támogatás szabályai
- Legdrágább borospincék
- Budai Gourmet Bor és Jazz Napok - Nyerjen jegyet a rendezvényre!
- Jubileumi X. Pannon Bormustra

