Hungarian English French German Italian Russian
FaceBook twitter iwiw
Ma 2012. május 19., szombat, Ivó és Milán napja van. Holnap Bernát és Felícia napja lesz.

Az olcsóbb, műanyag palackos borokból több fogyott a tavalyi évben

olcsobor

Az édes és félédes típusú borokat fogyasztjuk leginkább Az olcsóbb műanyag palackos, a folyós/kimért, és a kannás borokból többet, míg az üveges borokból kevesebbet vásároltunk a tavalyi évben – derül ki a GfK Hungária háztartások privát fogyasztását vizsgáló Háztartáspanel adataiból. Ezáltal 2009-ben már minden ötödik liter bort műanyag palackos kiszerelésben vásároltunk meg, miközben az üveges kiszerelés aránya visszaesett. Továbbra is a vörösbor a legkedveltebb hazánkban, melyből 15 százalékkal többet vásároltunk a tavalyi évben. Jó évük volt tavaly a rozéboroknak is, hiszen 50 százalékkal több fogyott ebből a fajtából.

Az otthoni fogyasztásra vásárolt borok hazai piaca 2009-ben összességében mennyiségben 5 százalékkal nőtt, azonban ez a növekedés nem érződött a piac legnagyobb volumenét kitevő üveges kiszerelésű szegmensnél. Miközben az üveges kiszerelésű borokból 9 százalékkal kevesebbet vásároltak a hazai háztartások, addig az egyre népszerűbb műanyag flakonos borok háztartási vásárlásai 74 százalékkal növekedtek – állapítható meg a GfK Hungária háztartások privát fogyasztását vizsgáló Háztartáspanel adataiból.

Ezzel a számottevő növekedéssel a 2009-es évben már minden ötödik liter bort műanyag palackos kiszerelésben vásároltunk meg, miközben az üveges kiszerelés aránya 81-ről 71 százalékra esett vissza.

Összességében 6 százalékkal nőtt a bort vásárló háztartások száma 2009-ben. A 4 millió magyarországi háztartás 52 százaléka vásárolt valamilyen üveges bort a tavalyi évben” mondta el Sánta Zoltán, a GfK Hungária piacfejlesztési menedzsere.

Több bort vásároltunk kisboltokban és kistermelőknél

A háztartások otthoni fogyasztásra a bor mennyiségének háromnegyedét a modern kereskedelmi egységekben – hipermarketek, szupermerketek, diszkontok, Cash&Carry-k – vásárolták. Ezekben az egységekben összességében 3 százalékkal csökkentek a vásárlások. Az összes megvásárolt mennyiség 15 százalékát kitevő kisbolt csatornatípusban (láncba szerveződött, vagy független kisboltok) 8 százalékkal vásároltunk több bort 2009-ben, mint az előző évben. Emellett viszont jelentősebb bővülés volt tapasztalható a közvetlenül a kistermelőktől megvásárolt borok mennyiségében, ahol 16 százalékkal vásároltunk többet.

Továbbra is a vörösbor a kedvenc

A fajták közül továbbra is a vörösbor a legkedveltebb hazánkban. Népszerűsége még tovább növekedett, hiszen miközben vörösborokból 15 százalékkal több, addig a fehérekből 15 százalékkal kevesebbet vásároltunk tavaly. 2009-ben jó évük volt a rozéboroknak is, hiszen 50 százalékkal több került a vásárlók kosaraiba ebből a borfajtából.

Édesszájú borfogyasztók

A magyar borvásárló továbbra is inkább édesszájúnak tekinthető, hiszen az összes megvásárolt bor 58 százaléka volt valamilyen édes, vagy félédes típusú bor. Ezen belül – ugyan enyhe visszaesést mutatva – továbbra is a félédes szegmens a nagyobb, amely a teljes háztartási vásárlások 42 százalékát tette ki tavaly. Az édes borok adják a piac 16 százalékát, a félédesekkel szemben tavaly jelentősebb – 17 százalékos – növekedést mutattak.

A száraz borok közül a félszáraz mennyisége nőtt tavaly nagyobb mértékben – 14 százalékkal – és így már a teljes borpiacon 10 százalékot tesz ki. A száraz borokból – melyek az összes megvásárolt bor harmadát adják – szintén 4 százalékkal többet vásároltunk tavaly.

A GfK Csoport

Hozzászólások (0)
Hozzászólás
Adatok:
Hozzászólások:
:angry::0:confused::cheer:B):evil::silly::dry::lol::kiss::D:pinch:
:(:shock::X:side::):P:unsure::woohoo::huh::whistle:;):S
:!::?::idea::arrow:
Biztonság
Kérjük adja meg a fenti kódot.
totalwine.hu