Visszakaptuk Tokajt Szlovákiától
Az Európai Bizottság törölte az eredetvédett borok közösségi nyilvántartásából azt a szlovák bejegyzést, amely a Tokaj jelzőt az oltalom alatt álló földrajzi jelzések között regisztrálta Szlovákia javára. Továbbra is szerepel azonban a nyilvántartásban a szlovák igény az oltalmazott eredet megjelölés kategóriájában, amely szintén jogellenes állapotot tükröz.
Az oltalmazott eredet megjelölés bejegyzésének alapját ugyanis egy olyan szlovák jogszabály képezi az uniós nyilvántartás szerint, amelyet Szlovákia 2009-ben hatályon kívül helyezett – írta a Népszabadság.
A bizottság döntése egyrészt előrelépés, de nagyon fontos, hogy csak részleges siker – vagy tán még az sem. A szlovák bejegyzés ugyanis azon túl, hogy minden jogalapot mellőz, a magyarországi tokaji bortermelők érdekeit is sérti.
Bővebben:http://borravalo.hu/?p=3343
Kulcsszavak:
| < Előző | Következő > |
|---|
Legtöbbet olvasott
- Pályázati felhívás - „Újfehértói Fürtösmeggy és Zsindelyes Fesztivál 2010. szeptember”
- Mór Borkirálynője lett Magyarország Borkirálynője 2010-ben
- Berecz Stéphanie az év bortermelője Tokaj-hegyalján 2010-ben
- Etyeki pincefesztivál 2010
- Bioborok a csúcson
- Magyarország Borkirálynője 2010.
- Változtak a szőlőkivágási támogatás szabályai
- Legdrágább borospincék
- Budai Gourmet Bor és Jazz Napok - Nyerjen jegyet a rendezvényre!
- Jubileumi X. Pannon Bormustra

