Jubileumi X. Pannon Bormustra
2009. június 3-5-ig kerül megrendezésre immár hagyományosan ismét a Pannonhalmi Apátságban. A Pannon Bormíves Céh egyedülálló kezdeményezésére a Bormustra kizárólag a kereskedelmi forgalomban kapható palackos borok versenye, így tehát legalább egy kereskedést meg kell nevezni, ahol a bor kapható. Minden zsűriben minimum 4-4 külföldi és minimum 3-3- magyar zsűritag bírál. A díjazás a Bormustra hagyományainak megfelelően kategóriánként fehér és vörösborok esetében az első 20-at, édes borok esetében az első 10-et jelöli meg. Ezen túlmenően a zsűri megválasztja a Bormustra Champion borát. A szervezők vállalják, hogy az első 50 bor kiemelt publicitást fog élvezni az év hátralévő időszakában.
Újdonság az idei évben, hogy a Tokaji Aszú borok külön csoportban szerepelnek az Édes Borokon belül. Tehát a csúcsborok száma megoszlik az Aszúk és az egyéb édes borok között a nevezések számaránya szerint.
Idén újra megrendezzük a pezsgők és habzóborok versenyét is.
Változás, hogy édes bor kategóriában 270 gr/l-nél magasabb cukortartalmú borok kizárólag versenyen kívül szerepelhetnek, ezekre nevezési díjat nem kell fizetni.
A jelentkezési határidő 2009. május 19.
X. Országos Pannon Bormustra nevezési lap letöltése itt.
V. Gál Tibor Bikavér Emlékverseny nevezési lap letöltése itt.
A minták beküldési ideje 2009. május 10-26-ig.
A verseny résztvevői minden egyes versenyeztetni kívánt tételből fajtánként 4-4/0,75 l-es palackot illetve 4-4/0,5 l-es, illetve ennél kisebb kiszerelésből 6-6 palackot kell hogy eljuttassanak a szervezőkhöz.
A Mintaleadás helyéről később értesítünk minden jelentkezőt. Igyekszünk a minták leadását megkönnyíteni és több borvidéken leadási helyet kijelölni.
A versenyen csak olyan bor vehet részt, amelyből legalább 2000 palack mennyiséget előállítottak és még legalább 500 palack a termelő vagy a kereskedő birtokában van. A nevezéshez az érvényes OBI analízist és igazolást mellékelni kell.
Nevezési díj: első minta: 20.000.-Ft+Áfa, minden további minta: 15.000.-Ft+Áfa
A Jubileumi eseményhez méltó nemzetközi zsűri gondoskodik a hiteles bírálatokról.
Elfogadta meghívásunkat:
Caroline Gilby MW,
Angela Muir MW,
Richard Hemming a Jancisrobinson.com társszerkesztője,
Vladimir Tsapelik oroszország legelismertebb portáljának tulajdonosa és szerkesztője ( www.winepages.ru ),
Paul op Ten Berg elismert borszakíró,
Szabó Zoltán Master Sommelier kanadából
és még sokan mások.
A szervezők és a Pannon Bormíves Céh nagy örömmel venné, ha Ön is bemutatná borait ezen a fantasztikus eseményen.
Üdvözlettel,
Kálmán Zsolt
a szervezőbizottság társelnöke
Gere Attila
a szervezőbizottság társelnöke
a Pannon Bormíves Céh elnöke
Heimann Zoltán
a szervezőbizottság társelnöke
a Pannon Bormíves Céh ügyv.
Pannon Bormíves Céh
(+36-1) 468-4045
http://www.pannonbor.hu
| < Előző | Következő > |
|---|
Friss hírek
- Magyar Bor Akadémia - "Év Bortermelője 2011" díjátadó gálaebéd
- A magyar boroké a főszerep az év végén
- "Rozé Himnusz"
- Ízek és Borok
- Borvacsora
- Több mint ötmillió forint a gyermekek öröméért
- GOMBÁS - Megszületett első pinot noir dűlőválogatásunk!
- Kántor Endre: A bor filozófiája 5.
- Bemutatjuk tagjainkat: Brill Pálinkaház
- Mindszent Havi Mulatság
Legtöbbet olvasott
- Pályázati felhívás - „Újfehértói Fürtösmeggy és Zsindelyes Fesztivál 2010. szeptember”
- Mór Borkirálynője lett Magyarország Borkirálynője 2010-ben
- Berecz Stéphanie az év bortermelője Tokaj-hegyalján 2010-ben
- Etyeki pincefesztivál 2010
- Bioborok a csúcson
- Magyarország Borkirálynője 2010.
- Változtak a szőlőkivágási támogatás szabályai
- Legdrágább borospincék
- Budai Gourmet Bor és Jazz Napok - Nyerjen jegyet a rendezvényre!
- Jubileumi X. Pannon Bormustra

