Hungarian English French German Italian Russian
FaceBook twitter iwiw
Ma 2012. május 19., szombat, Ivó és Milán napja van. Holnap Bernát és Felícia napja lesz.

Csak néhány napjuk maradt a gazdálkodóknak! – figyelmeztet a Magyar Agrárkamara

Már csak néhány napig lehet teljesíteni az úgynevezett monitoring adatszolgáltatással kapcsolatos kötelezettséget. Jövő hét kedden, azaz március 16-án lejár az erre szánt határidő – olvasható a Magyar Agrárkamara legfrissebb felhívásában – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség.
Az ÚMVP Irányító Hatósága legfrissebb közleményében hat nappal meghosszabbította az úgynevezett monitoring adatszolgáltatásra eredetileg kiadott végső határidőt. Ennek értelmében 2010. március 16. helyett 2010. március 22-én éjfélig kell – kizárólagosan – elektronikus formában az arra kötelezett gazdálkodóknak adatot szolgáltatniuk tevékenységükről – tudatta az OBJEKTÍV hírügynökséggel a Magyar Agrárkamara.

Az ÚMVP Irányító Hatósága az Ügyfélkapu előre nem várt technikai leállása miatt - mely vis maior esetnek minősül az adatszolgáltatás szempontjából - a 2010. március 22. 24.00 óráig meghosszabbította az úgynevezett monitoring adatszolgáltatással kapcsolatos végső határidőt. Ez eredetileg 2010. március 16. lett volna, de a márius 22-én éjfélig beérkező adatszolgáltatásokat elfogadottnak tekinti.

Február 15-én kezdődött az az időszak, amely alatt a több mint 32 ezer gazdálkodónak kell egyes agrártámogatásokkal kapcsolatban, kötelező módon adatokat szolgáltatni. Az ügyfélnek a 2009. évi gazdálkodásával – pénzügyi kérdéskörben a 2008. évivel – kapcsolatos adatokat elektronikus úton az Ügyfélkapun keresztül kell megadnia. Ebben a Magyar Agrárkamara Gazdálkodói Információs Szolgálatához (GISZ) tartozó 202 tanácsadó sokat segíthet. A szakemberek megfelelő informatikai háttérrel és ismerettel rendelkeznek ehhez. Tavaly már az adatszolgáltatásra kötelezett csaknem 25 ezer gazdálkodóból több mint 6 ezren vették igénybe a kamarai tanácsadók segítségét.

Csak azoknak a gazdálkodóknak kell most adatot szolgáltatniuk tavalyi tevékenységükről, akik valamely Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alaphoz (EMVA) köthető támogatást vettek igénybe, vagy jogerős határozattal rendelkeztek 2009 végéig. Például a Natura 2000, a szaktanácsadási vagy a KAT támogatást. (Így tehát a nemzeti, vagy területalapú támogatások, a Top-up nem tartozik ide, mert ezeket más forrásból fizetik.)

Az adatszolgáltatás azt a célt szolgálja, hogy a támogatást felügyelő szervezetek képet kapjanak arról, hogy a szubvenció mennyire segítette a gazdálkodó tevékenységét, miként is valósultak meg az EMVA célkitűzései az uniós források igénybevételével. Ezen értékeléseket az EU felé is továbbítani szükséges feldolgozást követően. Lényeges, hogy a gazdálkodónak minden évben csak az adatszolgáltatás évét megelőző évre – vagy pénzügyileg lezárt évre – vonatkozóan köteles adatot szolgáltatni.

Fontos tudni, hogy a monitoring adatszolgáltatás elmaradása esetén az Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) akár 500 ezer forintig terjedő mulasztási bírságot róhat ki.

Hírforrás:
OBJEKTÍV Hírügynökség
Hozzászólások (0)
Hozzászólás
Adatok:
Hozzászólások:
:angry::0:confused::cheer:B):evil::silly::dry::lol::kiss::D:pinch:
:(:shock::X:side::):P:unsure::woohoo::huh::whistle:;):S
:!::?::idea::arrow:
Biztonság
Kérjük adja meg a fenti kódot.
totalwine.hu