Nagy Bandó Andrással beszélgettünk
Egyéni hangú, ötletdús, közkedvelt humorista-előadóművész. Számait maga írja – szól a rövid jellemzés a 80-as években feltűnt "Nagybandó"-ról egy internetes portálon.
Sajátosan fanyar, filozofikus előadásmódja mindmáig új színfolt a magyar humorban. Polgármesterkedett rövid ideig, most könyveket, verseket ír, és manapság is fellép egyszer-egyszer, de leginkább az írói szerepkör a sajátja. Tavaly láttam meg pohár mellett egy boros rendezvényen, így hát borszeretete sem volt kétséges előttem.
Nagy Bandó Andrást egy fellépéséről kísértem át beszélgetésünk helyszínére, a Borbíróság Étterembe. A sikeres előadás után jól esett asztalhoz ülni és megrendelni a vacsorát. Marhahúsleves, Fogas filé Kárpáti módra és tea volt a művész úr rendelése.

- Ma még autózom, ez az oka, hogy ma csak kóstolásig juthatok. Nemrég kaptam egy e-mailt, amelyben javasolták termetesebb étkezésekre a tea fogyasztását. A jó forró tea nem engedi kirakódni a szervezetben a zsírt, mint ahogyan a kihűlő leves a tetején szokta. Nagyon szeretem a teákat, áttisztít és segíti az emésztést. Néha iszom csak borocskát: ez nekem mindig a barátokhoz kötődik, mert ilyenkor már nem megyek el otthonról. Esetemben hol az autózás, hol a tenisz, hol pedig a futás ritkítja a borozásokat.
- Sok hátráltató körülmény van…
- Ráadásul iszogatás közben mindig megjön az étvágyam. Krúdy vonalát követve, hogy a férfigyomorba kell a leves, sokszor már azzal be is fejezem az étkezést.
A teljes cikk itt folytatódik:
http://www.boraszportalok.hu/index.php?p=cikk&id=2352
Kulcsszavak:
Legtöbbet olvasott
- Pályázati felhívás - „Újfehértói Fürtösmeggy és Zsindelyes Fesztivál 2010. szeptember”
- Mór Borkirálynője lett Magyarország Borkirálynője 2010-ben
- Berecz Stéphanie az év bortermelője Tokaj-hegyalján 2010-ben
- Etyeki pincefesztivál 2010
- Bioborok a csúcson
- Magyarország Borkirálynője 2010.
- Változtak a szőlőkivágási támogatás szabályai
- Legdrágább borospincék
- Budai Gourmet Bor és Jazz Napok - Nyerjen jegyet a rendezvényre!
- Jubileumi X. Pannon Bormustra

