Hungarian English French German Italian Russian
FaceBook twitter iwiw
Ma 2012. május 19., szombat, Ivó és Milán napja van. Holnap Bernát és Felícia napja lesz.

Keresztes Ildikó, az igazi rockénekessel beszélgettünk

keresztes_ildiko

Magyar rockénekes és színművésznő. Közel három évtizedes pályafutása alatt hihetetlen mennyiségű szerepet játszott el
- Amikor felhívtalak említetted, hogy kapsz tőlünk (Borászportálok) hírlevelet. Mióta állsz velünk kapcsolatban?

- Nem is tudom, hogyan kapom tőletek a hírlevelet, de jön. Körülbelül egy éve lehet talán.

- Milyen volt a napod? Gyakran adódnak hasonló személyes interjúid? Milyen mostanság a médiával történő kapcsolattartás?

- Egyébként is eléggé sűrűk a napjaim, ám most, hogy megjelent „Csak játszom” című új lemezem, futok egyik helyről a másikra. Mindent magam intézek, kicsit az ünnepek után is fel kellett pörögnöm…

- Nincs menedzsered?

- Nincs, és köszönöm szépen, de nem is kell, és engem nem is „csinált meg” senki. Tudom, hogy ma nagy divat a „menedzserezés”, de Magyarországon ez is, mint annyi minden, még gyerekcipőben jár, bár kétségtelen, hogy az utóbbi években kitermelődött egy-két olyan egyéniség, aki ért a szakmájához. Inkább egy ügyintéző hiányát érzem, aki megoldana helyettem néhány problémát.

- Nagy-Magyarország erdélyi részén születtél, 17 éves korodban kerültél az anyaországba. Esetleg a helyi borokkal is kapcsolatba kerültél?

- Nem hiszem, mert egyrészt gyerek voltam, másrészt pedig nagyon komolyan, válogatott kerettagként tornáztam abban az időben. Később a tornát felváltotta a házibulik és koncertek időszaka. Ekkor - a mai tudatommal átgondolva, eléggé megszentségtelenítő módon - vörösboros kólával kezdtünk, de ez amolyan életkori sajátosságnak tekinthető, mint mindannyiunk esetében. Vodkákkal és pálinkákkal ismerkedhetett még az ember a bulikban, de eléggé távol álltam ettől, lekötött a torna, majd a rockzene. A bor élvezetét az érés hozza meg, nálam is valahogy így történt.

A teljes cikk itt olvasható:
http://www.boraszportalok.hu/index.php?p=cikk&id=2293

Hozzászólások (0)
Hozzászólás
Adatok:
Hozzászólások:
:angry::0:confused::cheer:B):evil::silly::dry::lol::kiss::D:pinch:
:(:shock::X:side::):P:unsure::woohoo::huh::whistle:;):S
:!::?::idea::arrow:
Biztonság
Kérjük adja meg a fenti kódot.
totalwine.hu